Telefon: 06 1 413-1441, +36 20 7794-101
Bulgáriai UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN

Utazás előtt

TARTALOMJEGYZÉK

Útravaló jótanácsok Hasznos

 

 

 

Fontos!

Fontos

Utazásunk megkezdése előtt feltétlenül tájékozódjunk a célország vízum -és vámszabályairól, az ehhez kapcsolódó ügyintézésről és díjakról, melyekről részletesen a "Beutazás"-menüpont alatt olvashatunk. Fontos, hogy ellenőrizzük útlevelünk, személyi igazolványunk (EU-tagállamba való utazás esetén) érvényességét, hiszen például új útlevél igénylése esetén 30 napot kell várnunk az elkészült dokumentumra. Ha kötöttünk utasbiztosítást, feltétlenül hozzuk magunkkal a biztosító által előírt dokumentumokat (részletek az "Utasbiztosítás"-menüpont alatt), beleértve a segélykérő számot is! Ne hagyjuk otthon gyógyszereinket, oltási papírjainkat (amennyiben szükséges) és legfontosabb személyes használati tárgyainkat, tisztálkodószereinket! Ügyeljünk az éghajlatnak megfelelő ruházatra (részletesen a "Mit vigyünk magunkkal"-menüpont alatt) Ha repülővel utazunk, csomagolásnál tartsuk szem előtt, hogy a gép utasterébe csak kézipoggyászt vihetünk magunkkal, célszerű tehát időben eldönteni, melyik csomagunkba mit pakolunk, így elkerülhetjük a kapkodást a reptéri csomag -és vámvizsgálatnál.

Mikor utazzunk?

Mikor utazzunk?

A bolgár tengerpartok a nyári hónapokban keresettek, télen Bulgária kitűnő síelési lehetőségeket biztosít. A legnagyobb síelő központok: Pamporovo, Bansko és Borovec. A magyarok a fővároson, Szófián kívül megszerették Primorsko városát is. A nyugat-európaiak legfőképp Sozopol, Nessebar, Aranyhomok, Napospart üdülési központokat látogatják a legszívesebben.

 

Mit vigyünk

Mit vigyünk magunkkal?

 

Dokumentumok:

útlevél (és/vagy személyi igazolvány)
TB-kártya
autósoknak: vezetői engedély, forgalmi engedély, nemzetközi zöldkártya
biztosítás (ajánlott!)
Európai Egészségbiztosítási Kártya
bankkártya (hitelkártya)
voucher (vagy visszaigazoló e-mail a szállásfoglalásról)
készpénz (a célország hivatalos fizetőeszköze)

Ruházat, személyes higiénia:

elegendő alsóruházat, zokni
borotva, borotvahab
tusfürdő
fogkefe, fogkrém
fésű, hajszárító
testápoló
sampon
hajhab, hajzselé
dezodor
sapka
papucs, szandál
rövidnadrág
törülközö, fürdőlepedő
fürdőruha
esőkabát


Egyéb:

napszemüveg
naptej
gyógyszerek
fájdalom- lázcsillapító
kiskés, dugóhúzó, sörnyitó
kispárna
pokróc
búvárszemüveg
strandlabda
hűtőtáska
térkép
útikönyv
toll, jegyzetfüzet
telefon, telefontöltő
fényképezőgép, memóriakártya, akkumlátor, akku-töltő
övtáska, hátizsák
termosz
papirzsepkendő, wc-papír
elemlámpa

 

Gyermekkel

Utazás gyermekkel

Mielőtt nekivágnánk gyermekünkkel az utazásnak, mindenképpen kérdezzük meg gyermekorvosunkat, hogy az adott országban milyen betegségek jelenthetnek veszélyt, s kérjünk tanácsot ezek megelőzési lehetőségeiről. Egy éves kor alatti gyereket kifejezetten kockázatos magunkkal vinni, számukra ugyanis még nem ajánlott bizonyos védőoltásokkal történő védekezés, ezért védtelenek lehetnek egyes fertőző betegséggel szemben. Egy nagyobb utazás esetén azzal is érdemes számolni, hogy a hosszabb utat a kicsik nehezen viselik, ajánlott tehát hazánkhoz közeli célországot választani.

Útlevél:

Kiskorú vagy gondnokság alatt álló személy kérelmét a törvényes képviselő nyújthatja be.

A kérelméhez szükséges:

  1. a személyazonosító igazolvány, illetve születési anyakönyvi kivonat,
  2. a lakcímkártya,
  3. a kiskorú előző úti okmánya (ha rendelkezik ilyennel, illetve, ha nem kívánja megtartani az új megérkezéséig),
  4. a kiskorú 2 db igazolványképe, ha a kérelmet a jegyző vagy a külképviselet előtt terjesztették elő,
  5. illeték megfizetése,
  6. a szülő (törvényes képviselő) állandó személyazonosító igazolványa vagy más, a személyazonosságát igazoló érvényes hatósági igazolványa,
  7. a gondnok-, illetőleg gyámkirendelő határozat vagy az intézeti gyám igazolása az intézeti gyámság fennállásáról,

A szülőknek (törvényes képviselőnek) a közjegyző, a gyámhatóság, illetve az útlevélhatóság előtt tett, a magánútlevél kiadásához hozzájáruló nyilatkozata vagy a szülői felügyelet megszűnését, illetőleg szüneteltetését igazoló jogerős bírósági határozat másolata. Az utolsó pont kapcsán fontos kiemelni, hogy mindkét szülő - közjegyző, gyámhatóság, illetve útlevélhatóság előtt tett - hozzájáruló nyilatkozata szükséges a magánútlevél kiadásához. Amennyiben a szülői felügyelet megszűnt, illetve szünetel, az ezt igazoló jogerős bírósági határozat másolatára van szükség.

További információk: www.magyarorszag.hu

Repülővel:

Ha egy kiskorú olyan személlyel száll repülőre, akinek eltérő a családi neve a gyermek családi nevétől, igazolni kell, hogy a személy a kiskorú szülője vagy törvényes gyámja, vagy hogy a gyermek a szülő tudomásával, illetve engedélyével utazik. Igazolás (pl. közjegyző előtt tett nyilatkozat, anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, diákigazolvány stb.) szükséges mind az eltérő családnevű szülővel való együtt utazáskor, mind pedig kíséret nélküli utaztatás esetén, amelyet a gyermek szülője vagy nagykorú kísérője köteles bemutatni a jegy megvásárlásakor vagy az utazás megkezdésekor. 2 év alatti gyermekek részére a Malév járatain csecsemőjegy váltható. Ebben az esetben a baba külön üléshelyre nem jogosult, a felnőtt ölében utazik. Egy kísérővel legfeljebb egy csecsemő utazhat ölben, külön üléshely foglalása nélkül. További csecsemő részére gyermekjegyet kell váltani, amely üléshely foglalására jogosít. Csecsemő külön üléshelyen történő utazása esetén a csecsemővel utazó köteles CE vagy FAA minősítésű babaülést biztosítani. Kérésre a légitársaság babaételt is biztosít.

A „Kísérő nélküli kiskorú" (Unaccompanied Minor, UM) szolgáltatás a magyar légitársaságnál olyan 2 és 16 év közötti gyermek részére igényelhető, aki 16 évesnél idősebb utas kísérete nélkül utazik. A gyermeket az indulási állomáson a hozzátartozótól vagy meghatalmazatott személytől veszi át a Malév és mindaddig felelős érte, amíg a célállomáson az UM dokumentációjában meghatározott személynek átadásra nem kerül. A 2 és 5 év közötti gyermek csak külön légiutas-kísérővel utazhat járatainkon. A szolgáltatás díja függ az úti céltól. Az 5 és 12 év közötti gyermek önállóan is utazhat kísérő nélküli kiskorúként. Ez esetben a gyermek mind a járat, mind pedig a repülőtér személyzete részéről kiemelt figyelemben részesül. A szolgáltatás díja: gyermek díjtétel + 25 EUR / szegmens. 12 évnél idősebb, de 16 évnél fiatalabb gyermek már utazhat önállóan is járatainkon, de természetesen ebben az esetben is van rá lehetőség, hogy kísérő nélküli kiskorú szolgáltatást igényeljen gyermekének. Ennek díja: felnőtt díjtétel + 35 EUR / szegmens. Arra is van mód, hogy ilyen korú gyermekével külön légiutas-kísérő utazzon, ebben az esetben az UM díj mellett a légiutas-kísérő díját is meg kell fizetni, amely az úti céltól függ. A gyermek (UM) önálló utazásához kapcsolódó összes költséget (pl.: étkezés a tranzit repülőtéren, vízumdíj, stb) a hozzátartozó viseli.

Egyes díjtételekből gyermekkedvezmény adható. A kedvezményre az utazás megkezdésekor 2. életévüket már betöltött, az utazás utolsó szakaszának megkezdésekor azonban 12. életévüket még be nem töltött gyermekek jogosultak.

Autóval:

A gépkocsiban utazó, 150 cm-nél alacsonyabb gyereket a testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben (továbbiakban: gyerekülésben) kell rögzíteni. A testsúlynak megfelelő jelöléseket feltüntetik a gyereküléseken is, a következő csoportba sorolás szerint:

0. csoport: 10 kg testsúly alatt
0+. csoport: 13 kg testsúly alatt
I. csoport: 9-18 kg testsúlyig
II. csoport: 15-25 kg testsúlyig
III. csoport: 22-36 kg testsúlyig.

GyerekülésAzokban a gépkocsikban, amelyek gyerekülés rögzítésére nem alkalmasak, 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, 3 évnél idősebb és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek is csak a hátsó ülésen utazhat. A gyermekülés rögzítésére alkalmas gépkocsikban 3 év alatti gyerekek első és hátsó ülésen is kizárólag autósülésben utazhatnak (tehergépjárművekben is). Első ülésre csak akkor rögzíthetjük az autósülést - minden esetben a menetiránnyal ellentétes irányban-, ha az üléshez nincs felszerelt légzsák, vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták (kikapcsolták). Nem szállítható az első ülésen harmadik életévét betöltött, 150 cm-nél alacsonyabb testmagasságú gyerek, még gyerekülésben sem. 3 év feletti, de 135 cm alatti gyermeket kötelező a hátsó ülésen, gyerekülésben szállítani, kivéve, ha ez a gyári kialakítás miatt nem szerelhető be - például nincs a hátsó üléshez tartozó biztonsági öv. 135 és 150 cm közötti gyermek az első ülésen csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható, míg a hátsó üléseken akkor is, ha a biztonsági övvel megfelelően rögzíthető. A 3. életévüket betöltött, legalább 135 cm magas gyerekeket a hátsó ülésen már elegendő a gépkocsiba szerelt biztonsági övvel rögzíteni (gyerekülés nélkül), ha az öv a testmagasságához igazodik és a gyerek biztonságosan beköthető. (Ilyenkor lehet jelentőségük az ülésmagasítóknak, ha a biztonsági övrendszer nem állítható.) Nem kell továbbá gyerekülésben szállítani a gyerekeket a taxi hátsó ülésén, a mentő betegellátó terében, a menetrend szerinti autóbuszokon, illetve ha a gyerek a külön jogszabályban meghatározott, orvos által kiállított igazolással rendelkezik.

Tippek:

1. Érdemes több kisebb szakaszra bontani az utat, megállni, étkezni vagy egy játszótéren szaladgálni. Jó, ha az utazás előtt mesélünk neki a tervezett kirándulásról. El lehet mondani, vagy játékok segítségével le lehet játszani az eseménysort, hogy lélekben ő is felkészülhessen, vagy még időben feltehesse kérdéseit, elmondhassa az aggodalmait. A gyerek számára biztonságot jelentő játék, kendő, cumi stb. legyen mindig a kezünk ügyében! Lehet neki mesélni az üdülés helyéről, milyen újdonságokkal fog ott találkozni, mit lehet majd ott csinálni, kivel fog egy szobában aludni stb.

2. Strandon vagy olyan helyen, ahol többen is megfordulnak, érdemes először egy kis terepszemlét tartani a gyerekkel, tájékozódási pontokra felhívni a figyelmét. Megbeszélni vele, ha mégis elkeveredik, milyen, messziről is látható objektumhoz menjen vissza, és hogy ott fogjuk mi is keresni. Segítség a szülőnek a sokadalomban egy rikító színű, különleges mintájú sapka, fürdőruha, vagy egy gázzal töltött lufi, amit csuklóra lehet erősíteni. Nagyon gyakori, hogy több bába között vész el a gyerek. Mindenki azt gondolja, most éppen a másik figyel a lurkóra. Adott időtartamra egy konkrét személy vállalja a felügyeletet és váltsák egymást a felnőttek.

3. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy a kicsik bőrét fokozottan kell védeni a napsütéssel szemben. Kenjük be őket minél magasabb faktorszámú, vízálló naptejjel, és ne vigyük őket a tűző napra délelőtt kilenc és délután három között. Ha pedig hosszabb időt töltenek a vízben, érdemes rájuk egy vékony, fehér pólót adni.

4. Jó, ha viszünk babakocsit, mert pakolásra is nagyon jó, és strandolás után a szaladgáló csemeték is elfáradnak, elég a csomagokat hazacipelni! Egy nagy pléd is elfér a babakocsi bevásárlóhálójában, de ha apa bevállalja, ez is nagyon jól jön, nem csak a napozáshoz, de kis uzsonnázáshoz is oda lehet telepedni, vagy egy gyors peluscserét is könnyedén megoldunk. Váltópelus, törlőkendő pelenkásoknál mindig van, de nagyobb gyerekeknél is jó a törlőkendőt elpakolni, mert ha esetleg nincs lehetőség kézmosásra, ezzel gyorsan és könnyen letörölhetjük a piszkot a kis dolgos mancsokról, máris lehet eszegetni.

 

Utazás háziállattal Háziállattal

2004-ben útlevelet vezettek be a háziállatok számára az utazás megkönnyítése céljából. Minden macskának és kutyának rendelkeznie kell ilyen útlevéllel, mely EU-szerte elismert igazolásként szolgál arra, hogy a háziállat megkapta a veszettség elleni védőoltást. Az Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban továbbá azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt-e. A szükséges vizsgálatokat az Egyesült Királyságba, Írországba és Máltára történő utazás esetén legalább hat hónappal, Svédországba történő utazás esetén legalább 120 nappal az utazás előtt el kell végezni. 2012-ig bevezetnek egy elektronikus mikrochipet, amelynek célja az állat azonosításának megkönnyítése. Az átmeneti időszakban azonosításra továbbra is használható a tetoválás, kivéve az Egyesült Királyságot, Írországot és Máltát, ahol már most előírás a mikrochip.


Hivatal

Beutazás

Külképviseletek

 

Szófia Nagykövetség
Cím: ul. 6-ti. Septemvri 57. Sofia -1000
Előhívó: (00)-(359)-(2)
Telefon: 963-1135, 963-1136
Ügyelet: Mobil: (00)-(359)-(88)-8813-080
Fax: 963-2110
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Láng Judit
E-mail: mailto:embassy.sof@kum.hu
Honlap: http://www.mfa.gov.hu/emb/sofia
Szófia Konzuli hivatal
Cím: ul. 6-ti. Septemvri 57. Sofia -1000
Előhívó: (00)-(359)-(2)
Telefon: 963-1135, 963-1136
Ügyelet: Mobil: (00)-(359)-(88)-8233-156
Fax: 963-2492
Konzul:
E-mail: mailto:embassy.sof@kum.hu
Ügyfélfogadás: hétfő-szerda-péntek: 9.00-11.00
Konzuli kerület: Bulgária
Bolgár Köztársaság Nagykövetsége - Budapest
Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 115.
Telefon: 322-0824, 322-0836, 342-3738
Fax: 322-5215, 321-4414
E-mail: bgembhu@axelero.hu
Szófia Nagykövetség
Cím: ul. 6-ti. Septemvri 57. Sofia -1000
Előhívó: (00)-(359)-(2)
Telefon: 963-1135, 963-1136
Ügyelet: Mobil: (00)-(359)-(88)-8813-080
Fax: 963-2110
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Láng Judit
E-mail: mailto:embassy.sof@kum.hu
Szófia Konzuli hivatal
Cím: ul. 6-ti. Septemvri 57. Sofia -1000
Előhívó: (00)-(359)-(2)
Telefon: 963-1135, 963-1136
Ügyelet: Mobil: (00)-(359)-(88)-8233-156
Fax: 963-2492
E-mail: mailto:embassy.sof@kum.hu
Ügyfélfogadás: hétfő-szerda-péntek: 9.00-11.00
Konzuli kerület: Bulgária
Bolgár Köztársaság Nagykövetsége - Budapest
Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 115.
Telefon: 322-0824, 322-0836, 342-3738
Fax: 322-5215, 321-4414
E-mail: bgembhu@axelero.hu

 

Vízum

Vízum

Bulgária 2007. január 01-től az Európai Unió tagállama. Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel, vagy személyi igazolvánnyal léphetnek be az országba. Az EU tagállamok állampolgárai minden egyéb más formai követelmény nélkül 90 napig tartózkodhatnak az országban. A 90 napot meghaladó tartózkodás esetén a bulgáriai tartózkodási helyük szerinti illetékes rendőrkapitányságon regisztráltatniuk kell magukat, ahol huzamos (max. 5 évig érvényes) tartózkodási kártyát állítanak ki számukra. 5 éven túli tartózkodás esetén állandó letelepedett státusz kérelmezhető.

 

Vámszabályok

Vámszabályok

Bulgáriába beutazáskor az Unió területén kívülről az utasforgalomban vámmentesen vihető be a szokásos személyi használatú tárgyakon kívül: 200 db cigaretta, vagy 50 db szivar, vagy 25 dkg dohány; 1 liter égetett szeszesital, 2 liter 22 % alatti alkoholtartalmú ital, 2 liter bor; 0,5 kg kávé, vagy 20 dkg neszkávé; 10 dkg teafű, vagy 4 dkg granulált tea; 50 ml parfüm, 250 ml kölni; 37 gr arany és 300 gr ezüst ékszer; valamint 100 USD értékű ajándék (melynek értékét számlával igazolni kell). A fenti értékhatárt meghaladó mennyiségű ékszert a vámnál be kell jelenteni, és meglétét kilépéskor ellenőrzik.

Felhívjuk a Bulgáriaba utazók figyelmét, hogy 2009 jaunár 01-től az EU direktíváktól eltérően, Bulgáriába pótdíj megfizetése nélkül csak 200l üzemanyag hozható be. Az üzemanyag mennyiségét a határon ellenörzik és ha az meghaladja a 200l-t a Bolgár hatóság pótdíjat szab ki, melynek megfizetése után folytathatják útjukat. Ezen rendelkezés érvényes a közúti szállítás összes szereplőjére, tehát a kamionokra és az autóbuszokra is.

Azok a magyar állampolgárok, akik Bulgáriában csak tranzitálnak és továbbutaznak Törökországba, különösen, ha azt vásárlási céllal teszik, a behozott és bármely termékből a kereskedelmi mennyiséget elérő mennyiségű árú van náluk, kötelesek azt a bolgár vámszerveknél a határon beléptetni, kilépéskor pedig kiléptetni. A behozott árukról kitöltött vámnyilatkozat hiányában csempészet miatt eljárást indítanak az elkövető személy ellen és nem csak a bejelentetlen árút, de az annak szállítására szolgáló eszközt is elkobozzák.

 

Utazás

Szervezett utazás

Szervezett utazás

 

Tudnivalók - repülővel:

Megrendelt repülőjegyét ún. e-ticket formájában kapja kézhez, ami azt jelenti, hogy a megadott e-mail címre kapni fog egy visszaigazolást amely tartalmazza a foglalási kódot, majd a fizetés után szintén e-mailben megkapja a repülőjegyét is. Érdemes a visszaigazolást és a repülőjegyet kinyomtatni és magunkkal vinni az utazásra. Az ügyintézésnek ez a módja rengeteg felesleges papírmunkát vesz le az Ön válláról.

2008.május 19-től a járatokat a check-in pultoknál indulás előtt 40 perccel zárják Ferihegy 2. mindkét terminálján, így a beszállító pultoknál az utasfelvétel a járat indulása előtt 40 perccel befejeződik. A megnövekedett utasforgalom és a terminálátépítés miatt javasoljuk Utasainknak, hogy indulás előtt legalább 2 órával érkezzenek ki a repülőtérre, és a beszállításhoz azonnal kezdjék meg a bejelentkezést. Az utazási információk megküldésekor az alábbi tájékoztatást feltétlenül javasoljuk: - Budapesten az utasfelvétel járat indulása előtt 40 perccel zár. - Az utas késedelmes érkezéséért a Malév nem vállal felelősséget. - Ezért kérünk minden utasunkat, hogy indulás előtt 2 (két) órával jelenjen meg a reptéren.

Figyelem! A nemzetközi repülőforgalomban a szabadon szállítható csomag súlya személyenként 20 kg (egyes esetekben ettől eltérhetnek a légitársaságok), az ezen felüli csomagokat fizetés ellenében lehet föladni. Babakocsit, autóban használatos babaülést a csomagtérben felár nélkül szállítunk (nem szükséges előre bejelenteni). Az utasaink biztonsága és kényelme érdekében az utastérbe csak egy max. 6 kg súlyú, méreteit tekintve max. 55 x 40 x 20 cm-es csomagot szabad vinni.

Tudnivalók - busszal:
Az előre egyeztetett találkozási helyszínen idegenvezetőnk várja az utasokat, ezt követi a beszállítás. A tájékozódást megkönnyíti az autóbusz szélvédőjére helyezett "Millennium Utazási Iroda"-feliratú tábla. Sürgős esetben -és csakis akkor- hívja ügyeleti mobilszámunkat! (06-20-779-4104)

Ne felejtse otthon utazási szerződését, biztosítási kiskönyvét (amennyiben kötött utasbiztosítást) a segélyszámmal és a szállásfoglalást igazoló ún. vouchert! Felhívjuk figyelmét, hogy az előzetesen meghirdetett program az időjárás függvényében változhat!

HASZNOS FOGALMAK

Voucher:
A voucher az a dokumentum, mellyel Önnek garantáljuk a foglalását, és Ön a szállás elfoglalásakor igazolja, hogy lefoglalt egy szállást/szolgáltatást a kínálatunkból. Minden adat megtalálható rajta, mely a foglalásával és a szolgáltatással kapcsolatos: a tulajdonos nevén és elérhetőségén kívül tartalmazza a szállást elfoglaló személyek számát, nevét, továbbá azt, hogy mely időszakra szól a foglalás.

BBP:
Külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. A legtöbb ilyen módozat ezen túlmenően tartalmaz különböző segítségnyújtási (assistance) szolgáltatást is. Pl. az igazolvány (kötvény) felmutatása ellenében a külhoni orvos - sürgős szükség esetén - a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el.

Valuta/deviza:
A két fogalom nem azonos. A valuta valamely ország (országcsoport) törvényes fizetési eszköze egy más ország fizetési forgalmában, annak fizikai megjelenési formájában. Tehát például Magyarországon valuta egy US. dollár bankjegy, vagy az euró magyarországi bevezetéséig az eurós papírpénz, maga a kézzel fogható bankjegy vagy az érme. A deviza ezzel szemben valamilyen valutára szóló követelést testesít meg, ez egy nemzetközi elszámolásra szolgáló fizetőeszköz. Így például deviza Magyarországon a dollárra szóló banki betét, folyószámla, utazási csekk, utalvány, átutalás, stb.

ISIC:
Az egész világon egységesen elfogadott okmány, melynek segítségéval a tanulói státuszt igazolhatjuk. Világszerte számos múzeum, szálláshely, étterem, szórakozóhely ad rá kedvezményt, az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított műemlékek az igazolvánnyal 20-50% kedvezménnyel látogathatóak. Előnye, hogy telefonkártyaként aktiválható kedvezményes hívásokra és internetezéshez.

Guide:
Az idegenvezető nemzetközi (angol) elnevezése. A kifejezés a turistakalauzokra, információs kiadványokra, útikönyvekre is használatos.

Ellátási kategóriák:

Reggeli: kontinentális vagy büfé
Félpanzió: reggeli és vacsora
Teljes panzió: reggeli, ebéd, vacsora
All inclusive: teljes panzió, bizonyos italok ingyenes fogyasztása, esetenként sport és szórakoztató programok, gyermekprogramok. A szállodaleírásban található a pontos információ arról, hogy adott esetben mit foglal magába az all inclusive ellátás.

 

Egyéni utazás

Egyéni utazás

Utazásunk megkezdése előtt feltétlenül tájékozódjunk a célország vízum -és vámszabályairól, az ehhez kapcsolódó ügyintézésről és díjakról, melyekről részletesen a "Beutazás"-menüpont alatt olvashatunk. Fontos, hogy ellenőrizzük útlevelünk, személyi igazolványunk (EU-tagállamba való utazás esetén) érvényességét, hiszen például új útlevél igénylése esetén 30 napot kell várnunk az elkészült dokumentumra. Ha kötöttünk utasbiztosítást, feltétlenül hozzuk magunkkal a biztosító által előírt dokumentumokat (részletek az "Utasbiztosítás"-menüpont alatt), beleértve a segélykérő számot is! Ne hagyjuk otthon gyógyszereinket, oltási papírjainkat (amennyiben szükséges) és legfontosabb személyes használati tárgyainkat, tisztálkodószereinket! Ügyeljünk az éghajlatnak megfelelő ruházatra (részletesen a "Mit vigyünk magunkkal"-menüpont alatt) Ha repülővel utazunk, csomagolásnál tartsuk szem előtt, hogy a gép utasterébe csak kézipoggyászt vihetünk magunkkal, célszerű tehát időben eldönteni, melyik csomagunkba mit pakolunk, így elkerülhetjük a kapkodást a reptéri csomag -és vámvizsgálatnál.


Parkolás Ferihegyen:

A Ferihegy parkolóba történő megérkezésekor rövid adminisztrációt követően Önt, családját és csomagjait kiszállítjuk a kívánt terminálhoz. A repülőterek 2 km távolságra vannak, ez szállításban kb. 4-5 percet vesz igénybe, a néhány perc regisztrációt is beszámítva, a menetidőt tervezve 15-20 percet vegyenek számításba. Forgalmi akadállyal nem kell számolni a reptér és a parkoló között. Ha a repülőgép indulásáig sok ideje, vagy útba esik az induló terminál, megteheti, hogy családja a csomagokkal kiszáll a repülőtéren és Ön egyedül hozza el az autóját a parkolónkba, regisztráció után kiszállítjuk az induló terminálhoz. Ha bármi oknál fogva túl későn érkezne a repülőtérre, megteheti, hogy felhív minket útközben telefonon és kollégáink kimennek autójáért és visszahozzák azt a Ferihegy parkolóba. Visszaérkezésekor a repülőtérre miután átvette csomagjait, kérjük hívja fel a parkoló kártyán található mobil számot (06/30 5533100), amit lehetőség szerint érdemes mobiltelefonjába már induláskor elmenteni, és kollégáink perceken belül megérkeznek Önért és családjáért. Csomagjai cipeléséről is kollégáink gondoskodnak.Ha gépjárművünket a reptérnél kívánjuk hagyni, éljünk a fedett, őrzött parkoló előnyeivel. Díjszabás és információk itt:

http://www.repterparkolo.hu/

További parkolási lehetőség:

http://www.fedettparkolo.hu/

 

Repülővel

Repülővel

A legkényelmesebb megoldásnak a repülős út bizonyul, hiszen rövid idő alatt juthatunk el a bolgár tengerpart legszebb városaiba, Burgaszba és Várnába. A www.wizzair.hu weboldalon kedvező árakat is találhatunk. Érdemes online módon , az indulás előtt 1-2 hónappal lefoglalni a jegyeket. A Skyeurope fapados légitársaság is indít járatokat Burgaszba és Várnába. Burgaszban a repülőtér a város szélén van, így célszerű taxit fogni, hogy eljussunk a tengerparti szállodánkba. Nem ajánlatos németül beszélni a taxissal, hiszem előfordulhat, hogy így az utazás nagyobb tarifát jelent majd. Két lehetőség adódik: vagy a vasútállomáshoz vitetjük magunkat, ahonnal szinte az összes tengerparti városba indulnak autóbuszok és ún.iránytaxik; vagy közvetlenül a szállodához megyünk

Fontos!
A Malév tájékoztatása szerint 2008.május 19-től a járatokat a check-in pultoknál indulás előtt 40 perccel zárják Ferihegy 2. mindkét terminálján, így a beszállító pultoknál az utasfelvétel a járat indulása előtt 40 perccel befejeződik. A megnövekedett utasforgalom és a terminálátépítés miatt javasoljuk Utasainknak, hogy indulás előtt legalább 2 órával érkezzenek ki a repülőtérre, és a beszállításhoz azonnal kezdjék meg a bejelentkezést. Az utazási információk megküldésekor az alábbi tájékoztatást feltétlenül javasoljuk: - Budapesten az utasfelvétel járat indulása előtt 40 perccel zár. - Az utas késedelmes érkezéséért a Malév nem vállal felelősséget. - Ezért kérünk minden utasunkat, hogy indulás előtt 2 (két) órával jelenjen meg a reptéren.

Valamennyi nagyobb spanyol város rendelkezik repülőtérrel. A legfontosabb légikikötő a madridi Barajas, ez után következik a barcelonai. Ezeket egy helyi járat köti össze, amelyen évente több mint két és fél millióan utaznak. A Baleári és a Kanári szigetre induló járatok is nagy jelentőségűek a forgalom sűrűsége miatt. Légi közlekedéssel juthatunk leggyorsabban az országba. Prágából induló közvetlen járatokat több légitársaság is kínál (ČSA, Sky Europe, Iberia...), az út kb. 2,5 órát vesz igénybe. Spanyolországban mintegy 50 repülőtér található, a legforgalmasabbak természetesen Barcelonában és Madridban találhatóak. A repülőjegyek árai a légitársaságtól és a foglalás időpontjától függenek. Menettérti jegyet 3000-4000 Kč körül kaphatunk.


Autóval

Autóval

Bulgáriában az autóval utazó turisták egyéb kellemetlenségek elszenvedői is lehetnek. Nagyon sok országos főúton csak most kezdődtek meg az útjavítási munkálatok, de sok helyütt évek óta nem volt karbantartás, ezért nagy a veszélye egy-egy ilyen rossz úton az autó meghibásodásának. Szintén gondot jelent, hogy sok helyütt ellopták a tájékoztató táblákat, így könnyen el lehet tévedni. Érdemes időnként rákérdezni, hogy azon az úton halad-e az autós, melyen szeretne. A bolgár fiatalok többsége ma már beszél angolul olyan szinten, hogy útbaigazítást tud adni. Az idősebbek általában orosz nyelven tudnak kommunikálni.

Autópálya

Az új évben személyautóval is matrica szükséges Bulgária teljes úthálózatán. A határállomásokon megvásárolható a vignetta. A hét napos 5 euróba, a havi 12 euróba, az éves, mely 2006. január 31-ig érvényes 69 euróba kerül.

Dokumentumok

Az egyénileg utazóknak nemzetközi jogosítvány és forgalmi engedély szükséges, valamint a nemzetközi zöld kártya. Ajánlott a külföldi Casco biztosítás megkötése is. Amikor megérkezünk Bulgáriába, meg kell mondanunk, hogy kilépéskor mely határátkelőt fogjuk használni, és ki kell fizetnünk az útadót. A Bulgáriába gépkocsival történő belépéskor a nemzetközi gépjármű-biztosítási kártya (zöld kártya) felmutatása kötelező. A bolgár határőrizeti szervek a gépjárművel belépő külföldi állampolgár útlevelébe regisztrálják a belépő gépjármű adatait is, ami azt jelenti, hogy kizárólag azzal a gépjárművel lehet elhagyni az országot, amellyel a belépés történt. Ugyancsak e rendelkezés része, hogy csak az a személy viheti ki az autót az országból, akinek belépéskor az útlevelébe regisztrálták a járművet. Rendkívüli esetben, ha nem a gépjárművel beutazó személy akarja az országból kivinni a járművet, illetve a járművel beutazó személy a jármű nélkül, más módon kívánja az országot elhagyni, akkor a területileg illetékes bíróságon kell a szükséges meghatalmazást hivatalosan elkészíttetni, melyet a területileg illetékes vámszervvel is igazoltatni kell. Csak ennek birtokában viheti ki más személy az autót az országból, illetve az autóval beutazó e felhatalmazás felmutatásával léphet ki az országból jármű nélkül. Más gépjárművel, vagy a regisztrált gépjármű nélkül történő mindenfajta határátlépési kísérletet a bolgár határőrizeti- és vámszervek illegális gépjármű-importként kezelnek.

Ajánlott útvonalak

Budapest - Szeged - Arad - Déva - Bukarest - Rusze - Várna (1100 km) - Burgasz (+130km)

Budapest - Szeged - Szabadka - Belgrád - Nis - Dimitrovgrád - Szófia - Plovdiv - Stara Zagora - Burgasz (1200km) - Várna (+130km)

Sebességhatárok

Lakott terülten belül 50 km/h, lakott területen kívül 90 km/h, autópályán 130 km/h.

Az autós turisták ne aludjanak az autóban, általában kerüljék az éjszakai autózást, értéktárgyakat, autós táskát, stb. napközben se hagyjanak ellenőrizetlenül a gépkocsiban!

A bolgár rendőrség központi segélyhívó száma: 166, a mentőké 150, a tűzoltóságé 160. A belépő külföldiek a határállomásokon a rendőrség hívószámait idegen nyelveken ismertető tájékoztató füzeteket kapnak.

Autómentő telefonszáma: 91-146

Bulgáriában az autóval utazó turisták egyéb kellemetlenségek elszenvedői is lehetnek. Nagyon sok országos főúton csak most kezdődtek meg az útjavítási munkálatok, de sok helyütt évek óta nem volt karbantartás, ezért nagy a veszélye egy-egy ilyen rossz úton az autó meghibásodásának. Szintén gondot jelent, hogy sok helyütt ellopták a tájékoztató táblákat, így könnyen el lehet tévedni. Érdemes időnként rákérdezni, hogy azon az úton halad-e az autós, melyen szeretne. A bolgár fiatalok többsége ma már beszél angolul olyan szinten, hogy útbaigazítást tud adni. Az idősebbek általában orosz nyelven tudnak kommunikálni.

Tudnivalók gépkocsival utazók részére

2004. április 01-vel bevezetésre került a matricás rendszer,

Belépéskor a határon fizetendő autópályadíj személygépkocsik esetében kilométerenként 0,10 USD, de minimum 5 USD (Bulgáriában ugyanis az autópályákon nincsenek kapuk).

A Kalotina-Szófia-Plovdiv-Szvilengrad (görög-török határ) útvonalon fizetendő díj: 15 USD.

Amennyiben az országból való kilépéskor a fenti díjak kifizetésének igazolását kérik, és azt nem tudják igazolni, 50 USD büntetést róhatnak ki.

A Rusze-Giurgiu Duna-hídon történő áthaladás díjai:

motorkerékpár 2 USD

személygépkocsi 7 USD

utánfutó (750 kg-ig) 8 USD

utánfutó (750 kg felett) 15 USD

Komphasználati díjak:

Vidin-Calafat

személyautó 21 USD 17 EUR

személyenként 4 USD 3 EUR

személyautó+utánfutó 42 USD 35 EUR

Orjahovo-Becket

személyenként 4 USD 3 EUR

személyautó 22 USD 17 EUR

személyautó+utánfutó 40 USD 35 EUR

mikrobusz+utánfutó 50 USD 45 EUR

autóbusz+utánfutó 65 USD 55 EUR

A fenti díjakon kívül a belépéskor a jármű fertőtlenítéséért (a fertőtlenítő vályún történő áthaladásért) 2 USD-t kell fizetni.


Busszal

Busszal

Meghatározott napokon autóbusz közlekedés van Budapest-Szófia-Budapest között. Du. 17-kor indul a Népstadion autóbusz pályaudvarról, és másnap a reggeli órákban érkezik Szófiába. (Trafik Market-re, a főpályaudvarhoz)

Ára: 22500.- Ft, a menettérti jegy.

A szófiai autóbusz pályaudvarra megérkezve ajánlatos visszaútra azonnal lefoglalni a helyet.

Utazás busszal: jún. 27-től aug. 31-ig minden turnushoz transzfer buszjárat indul szombaton a Népliget - Planetárium melletti parkolóból 11:30-kor. Az első nap az odautazással telik, a szállás elfoglalására a második napon van lehetőség. A hazaindulás vasárnaponként a telepített képviselő tájékoztatása alapján a délutáni órákban történik. Érkezés Budapestre hétfőn. Retúr buszjegy ára: 22.900 Ft/fő.

Útvonal: Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged – Röszke – Belgrád – Szófia - Burgasz – Napospart - Szozopol - Kiten


Vonattal

Vonattal

Akik szeretnek a tájban gyönyörködni a vonatos utazás a legmegfelelőbb választás. A vonat Románián keresztül megy Bulgáriába és tele van látnivalóval. Hegyek-völgyek, viaduktok, folyók, érdekes emberek és városok. Teljesen más hangulata van egy balkáni kis falunak vagy városnak. Érdemes hálókocsival vagy fekvőkocsival utazni, mert az utazás több, mint egy napot vesz igénybe és valóban nagyon hoszzú és fárasztó. A közhiedelemmel ellentétben nagyon biztonságos. A határokon semmi okunk nincs a félelemre. Ennek ellenére érdemes éjszakára bezárni a fülke ajtaját.A MÁV Burgaszba és Várnába is indít közvetlen kocsikat. A weboldalukon található információk alapján a Budapest-Várna-Budapest viszonylaton 93.8 EURO-ba kerül a jegy egy személynek. A menetidő relatív, hiszen a bolgár és román vasút nem igazán híres a pontosságáról.A hálókocsi jegyeket néhány hónappal az utazás előtt érdemes megváltani. A jegyek ára sok esetben meghaladhatja a repülőjegyek árát. Ha mégis a vonat mellett döntünk, akkor a diákoknak érdemes igénybe venni az EURO DOMINO kedvezményt is. Felnőtteknek szóló nemzetközi kedvezmény a CITY-STAR, amellyel jelenetős összegeket spórolhatunk meg. 2006. júliusában 3 felnőtt részére a vonatjegy és a fekvőkocsi helyjegye oda-vissza (Budapest-Burgasz-Budapest) 79.452 HUF-ba került CITY-STAR kedvezménnyel. Szófiai átszállással lehet eljutni Burgaszba a Transbalkán-, illetve a Balkán-expresszel, ami Belgrádon keresztül közlekedik. Szófiából bolgár vonattal kell továbbutazni, amely kb. 8 órát vesz igénybe és általában nincs szabad ülőhely a vonaton főszezonban.

 

Utasbiztosítás Utasbiztosítás

Irodánkban közvetlenül, vagy banki átutalással is intézheti biztosításkötését, az adott számlaszámunkon. További információk:

 

http://bulgariaiutazas.hu/bulgariai_biztositas_content.html

 

Egészség

Egészség

Az utazás előtt legalább egy hónappal érdemes felkeresni a háziorvost, aki hasznos tanácsokat tud nyújtani az utazással kapcsolatban, felvilágosítást tud adni az előforduló betegségekről, és még időben elkezdheti a szükséges oltások beadását. A mediterrán országokban három kiemelt, de védőoltással megelőzhető fertőző betegségre lehet számítani: hepatitis A, hepatitis B és hastífusz. Ezen kívül a hasmenéses betegségek okozhatnak problémát. A nem megfelelően tisztított és kezelt ételek, a félig átsült vagy nyers húsok, halak, kagylók, polipok és osztrigák gyakran felelősek a hasmenés kialakulásáért. De a nyers zöldségek és gyümölcsök is könnyen válhatnak a fertőzés forrásaivá. A saláták például különösen veszélyesek, fodros leveleik között ugyanis könnyen megtelepedhetnek a kórokozók. Gyümölcsök közül pedig biztonságosabb azokat választani, melyeknek lehúzható a héja. Vigyázzunk a tejtermékekkel, hideg szószokkal és fagylaltokkal is! Ne feledjük, hogy a jégkocka szinte mindig csapvízből készül, az italokat ezért érdemesebb a hűtőben tárolni. A biztonság kedvéért mindig palackozott vizet vásárolj! Görögországban ráadásul a vízvezeték-hálózat miatt nem lehet a papírt a wc-be dobni, hanem egy külön szemetesbe kell gyűjteni. Ha apartmanban laktok, mindenképpen cseréljétek naponta a szemetes zacskót, és fokozottan tartsátok be a higiénés szabályokat! A mediterrán országok többségében a hepatitis A a leggyakoribb fertőző betegség. Kórokozója leginkább mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett állatokból készült nyers, vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételekkel, nem ivóvíz minőségű vízzel kerül be a szervezetbe. A szennyezett ivóvíz és a mosdóvíz a fertőzés egyik legfőbb veszélyforrása, ezért mindenképpen érdemes palackozott vizet inni, és ezt használni fogmosáskor, vagy akár a cumi tisztításához is. Sajnos az alapvető higiénés szabályok betartása sem garantálja azt, hogy biztosan nem fertőződünk meg, hiszen a jégkockák, a fagylalt és a nem kellően megfőzött kagylók is készülhetnek fertőzött alapanyagokból, ezeket pedig egyetlen utazónak sincs módja ellenőrizni. A tengerparton vásárolt gyümölcsökkel kapcsolatban is ugyanez a veszély állhat fenn.

A bulgáriai egészségügyi ellátás színvonala nem éri el sem a magyar, sem az európai átlagot.

 

Oltás

Ajánlott oltások

Kötelező oltás: nincs

Ajánlott oltás: Hastífusz, Hepatitis A,B

 

 

Ajánlott egészségügyi csomag Egészségügyi csomag

-Felszíni bőrsérülések kezelésére használatos szerek, fertőtlenítő oldatok
-Mull-lap, géz
-Ragtapasz
-Olló, csipesz, hőmérő
-Lázcsillapító és fájdalomcsillapító szerek
-Hányingercsillapító gyógyszerek
-Görcsoldók
-Kiszáradás elleni sókeverék, amelyet folyadékban kell feloldani (hasmenés,  folyadékvesztés esetén -használandó)
-Allergiás reakció ellen gyógyszer, kenőcs
-Enyhe nyugtató, altató hatású készítmények a repülőút miatti alvászavarok ellen
-Fényvédő kenőcsök

 

Pénzügyek Pénzügyek

 

 

 

 

Fizetőeszközök Fizetőeszközök

Bulgária hivatalos fizetőeszköze a leva és váltópénze a sztotinka (1 leva = 100 sztotinka). Érdemes forint helyett eurót kivinni, azt ugyanis lényegesen egyszerűbb kint átváltani, mint a forintot. Amennyiben eurót/dollárt/fontot vált majd át levára, a körülbelüli összegekről ezen a valutaváltón tájékozódhat. A mindenkori hivatalos középárfolyam a Magyar Nemzeti Bank oldalán tekinthető meg.


Bankok Bank

A bankok többsége 8 – 17 óráig fogadja ügyfeleit. Készpénzt bankjegykiadó automatáknál célszerű felvenni. Az automaták a tengerparti üdülőhelyeken is megtalálhatók. Ajánlatos kisebb címletű 50, 20 Eurós bankjegyeket tartania magánál az utazónak. Ma már a legtöbb helyen (szállodákban, üzletekben, benzinkutaknál) lehet hitelkártyával is fizetni. A Western Union gyors pénzátutalási lehetőséget biztosít országszerte. Negatív jelenség a magánpénzváltók működése kapcsán az, hogy különösen a tengerparti üdülőhelyeken rendszeresen, a banki árfolyamnál lényegesen rosszabb árfolyamon, általában 1Euro=1leva váltanak. Mivel tevékenységük legális, az árfolyamot maguk szabhatják meg, ezért nem követnek el törvénytelenséget. Minden esetben szükséges alaposan tájékozódni és inkább bankban, vagy olyan irodában pénzt váltani, ahol megfelelően meggyőződhetünk az árfolyamról. Kerüljék azokat a pénzváltókat, ahol önökön kívül más nem akar pénzt váltani.


GYIK GYIK

 

-EU-tagállamba való utazáskor elegendő-e a vezetői engedély (jogosítvány) a személyazonosság igazolásához?
-Nem, a jogosítvány nem elég. Az Európai Uniós csatlakozás napjától (2004. május 1.) a magyar állampolgárok az unió tagállamaiba az 1991. április 1-je előtt kiállított igazolvánnyal (kemény borítójú, népköztársasági címerrel), az 1991. április 1-je után kiállított igazolvánnyal (puha borítójú, köztársasági címerrel), a 2000. január 1-je után kiállított igazolvánnyal (kártya formájú, műanyag), illetve 2000. január 1-jét követően kiállított ideiglenes személyazonosító igazolvánnyal is utazhatnak.

 

-Mit tegyek, ha várhatóan több órás késéssel érkezem az előre lefoglalt szállásra?
-A lefoglalt szállásokat a legtöbb helyen este 20.00-ig kell elfoglalni. Ha Ön előre tudja, hogy erre az időpontra várhatóan nem tud odaérni, már foglaláskor mindenképpen jelezze irodánk felé, hogy intézkedni tudjunk.

 

-Fizethetek-e Prágában euróval?
-Nem, minden országban csak a hivatalos fizetőeszköz használható, amely Csehországban jelenleg a korona. Ellenben Szlovákia 2009 januárjától bevezette az eurót, itt fizethetünk a közös valutával.

 

-Az Európai Unión kívüli országba utazom. Milyen beutazási feltételeknek kell megfelelnem? Milyen dokumentumokra lesz szükségem?
-Az egyes országok vízum-,vám- és egyéb rendelkezései nagyon eltérőek lehetnek, tájékozódáshoz kérjük látogassa meg az ország xutazas-honlapját (például Törökország esetében a törökországiutazás.hu weboldalt), vagy a Külügyminisztérium honlapját!

 

-Köthetünk-e a Millennium Utazási Irodánál biztosítást?
-Igen. Irodánkban EUB-biztosítás köthető, mely sok előnyt hordoz. Ez többek között megmutatkozik az árakban is. Bővebb információt az egyes honlapok "biztosítás" menüpontja alatt találhat.

 

-Hol található a Millennium Utazási Iroda irodája?
-Irodáink Budapesten a II. és a VI. kerületben találhatók. Budai oldal: Irodánk a Fény utcai piac és a Mammut üzletház szomszédságában található, közvetlenül az utcáról nyílik. Címünk: 1024 Budapest, Fény u. 2. Pesti oldal: A Király utca és az Oktogon közé esik a Szófia utca. Szervezőirodánk a belső udvarról nyílik, a kaputelefonon egyértelműen jelezve, hogy hová kell becsengetni. Címünk: 1068 Budapest, Szófia u. 15. fsz. 1.

 

-Lejárt az útlevelem érvényességi ideje. Mennyit kell várni az új útlevélre?
-Az igénylést követően a hatóság 30 napon belül készíti el a magánútlevelet. A soron kívüli eljárás (természetesen plusz díj ellenében) öt munkanapot vesz igénybe. A kérelmező az útlevelet postán kapja meg, de kérheti azt is, hogy az okmányirodánál vegye át.

 

-Szeretném magammal vinni házikedvencemet külföldre. Szükség van-e a kutyusok és cicák számára valamilyen dokumentumra?
-Igen, a határokon fel kell mutatni a kutyák, macskák és vadászgörények számára kiállított egységes igazolványt, amelybe bevezették a veszettség elleni oltást, és a galandféreg ill. kullancs elleni kezelés tényét is (mikro-chippel vagy tetoválással is el lehet látni a házi kedvencet). Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt (oltási bizonyítvány, lehetőleg két nyelvű). A szükséges vizsgálatokat legalább 6 hónappal utazás előtt el kell végeztetni.

 

Zászló